forrás: http://zpravy.idnes.cz

 A kommunikáció minden ember életében kiemelten fontos szerepet tölt be, mivel éber óráink körülbelül 75%-át kommunikációval töltjük, ennek körülbelül 80%-a nonverbális elemek küldéséből és feldolgozásából áll – ide tartozik egyebek mellett a hallgatás is. A kimondott szavak nem mindig vannak összhangban a testbeszéddel, érzéseinket, gondolatainkat a verbális és a nonverbális kommunikációnk összességéből; szavainkon kívül testtartásunkból, hanglejtésünkből, arckifejezésünkből tudja „dekódolni” hallgatóságunk. Ha ezek a kommunikációs elemek nem illeszkednek egymáshoz, az bizonytalanságot, félreértést eredményezhet, hiszen a nonverbális kommunikáció sok esetben jóval hatásosabb, mint szavaink.

A nonverbális kommunikációs elemek öt fontos feladattal rendelkeznek:

  • ismétlés: a szóban elmondott üzenetet megismétlik a gesztusok, arckifejezések, így még jobban rögzítve a hallgatóságban az elhangzottakat.
  • ellentmondás: a testbeszéd ellent is mondhat annak, amiről a beszélgető partner meg akar győzni
  • helyettesítés: akár szavak nélkül is üzenetet közvetíthetünk testbeszédünkkel.
  • kiegészítés: a nonverbális kommunikáció tejessé teheti a kifejezni kívánt üzenetet. Ilyen lehet, ha valakit megdicsérünk és megveregetjük a hátát.
  • hangsúlyozás: az íráshoz hasonlóan aláhúzhatunk nyomatékosítani kívánt részeket beszédünkben, ilyen például, amikor valaki az asztalra csap.

A folyékony kommunikáció mind a magán, mind pedig az üzleti életben nagyon fontos a jó kapcsolatok kialakításához. Amikor két fél beszélget, a nonverbális elemek nagyon erős jelentéssel bírnak: milyen gyorsan és milyen hangosan beszélünk, milyen a testtartásunk, mennyire tartjuk a szemkontaktust.

Éppen ezért tartom olyan fontosnak, hogy a tolmács ne csupán hallja, lássa is a tolmácsolt feleket vagy előadót, hiszen így nem csupán a szöveget közvetíti, hanem a testtartásból, gesztikulálásból is sok hasznos információt kap (akár a kimondott szavakat megelőzően is!) és közvetít a másik fél vagy hallgatóság felé. Éppen ebben rejlik többek között a tolmácsolás és a fordítás közti különbség, ez teheti könnyebbé az előbbi megértését.

forrás: http://www.listindiario.com

 Eddigi tapasztalataimat ezzel kapcsolatban alátámasztja a kísérlet is (forrás itt), melyben arra keresték a választ, hogy mennyire befolyásolja a hallgatóság megértését a konszekutív tolmács testbeszéde. A kutatás megerősítette, hogy a nonverbális kommunikációs elemek a tolmácsolásnál is kiemelt fontosságúak. A hallgatóság jobban megértette az üzenetet, hogyha a tolmács megfelelő arckifejezéssel, testtartással, szemkontaktussal egészítette ki a lefordított beszédet. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy vannak olyan elemek is, amiket nem feltétlenül szükséges a tolmácsnak közvetítenie: az előadó által tartott hosszabb szünetek, vokális kiegészítések (hümmögés, sóhajtás) szükségtelenül untathatják a hallgatóságot. A tolmács feladata tehát, hogy a kapott verbális és nonverbális információkat feldolgozza és okosan szelektálja, így élvezetesebbé téve a hallgatóság számára az előadást.

A jó tolmács ismeri a kulturális különbségekből adódó nonverbális kommunikációs különbségeket is, amiket a beszélt nyelvhez hasonlóan „lefordít” a hallgatóság számára, ezzel sok kellemetlenségtől megkímélve a tolmácsolt feleket.

Csupán pár példa a nonverbális kommunikációs különbségekre:

  • mosoly: míg Amerikában teljesen megszokott idegenekre mosolyogni, addig például az oroszok ezt furcsának, vagy egyenesen udvariatlannak találják. A skandináv országokban szintén nem szokás a kommunikációt arcmimikával kiegészíteni, mert az érzelmek kifejezése a gyengeség jele lehet.
  • bólogatás és fejrázás: sok országban a bólogatás épp az ellenkezőjét jelentheti, mint nálunk, így zavaró lehet, ha valaki mosolyogva igent mond, és közben bólogat!
  • gesztikulálás: a feltartott hüvelykujj nálunk azt jelenti „oké”, de ez a kézjel Iránban és Latin-Amerikában vulgáris jelentéssel bír.
  • szemkontaktus: míg Amerikában és Európában a szemkontaktus kerülése érdektelenséget vagy bűntudatot jelez, addig az ázsiai kultúrákban kifejezetten sértő dolog valakinek egyenesen a szemébe nézni hosszabb ideig.

A leírtak alapján talán már jobban érthető, hogy miért állunk elő azzal a kéréssel, hogy a tolmács munka közben láthassa az előadót 🙂

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com