Egy korábbi bejegyzésünkben már esett szó arról, hogy miért is van még manapság is szükség angol szinkrontolmácsokra, de ezt a legutóbbi konferencia-időszakban megfigyeltek alapján ki kell egészítenünk néhány gondolattal, hogy teljes legyen a kép.

Annak ellenére, hogy az angol világnyelvvé vált, és a legtöbb, idegen nyelvet beszélő ember ezt a nyelvet sajátította el, vannak tudásbéli különbségek, éppen ezért kijelenthető, hogy az angol szinkrontolmácsokra vonatkozó igény és az ügyfelek angoltudása közötti ellentmondás látszólagos. Egyrészt az idegen nyelvi tudásszint lehet alacsony és magas is, illetve a kettő között bármilyen. Továbbá különbséget kell tenni angolul értés (passzív nyelvtudás) és angol beszédkészség (aktív tudás) között; az utóbbi csak rendszeres gyakorlással sajátítható el. A szövegértés tökéletesen elegendő egy angol nyelvű előadás végighallgatásához és valószínűleg a megértéshez is, főleg ha szakmabeliek a résztvevők. Ugyanakkor ha interakcióra kerül sor, például kerekasztal-beszélgetésre vagy kérdések feltevésére, ott már aktív szókincsre van szükség, amellyel még nem rendelkeznek olyan sokan. Ebből adódóan a legtöbben nem szívesen nyilvánulnak meg idegen nyelven, még akkor sem, ha jól értik azt. Az ilyen helyzetek áthidalására az angol szinkrontolmács szolgáltatása nyújtja a lehető legjobb megoldást.

A fentiekből következik, hogy nem feltétlenül a külföldi vendégek miatt van szükség angol szinkrontolmácsra. Egyre gyakoribb, hogy még a magyarországi konferenciák fő nyelve is az angol, még akkor is, ha a résztvevők legtöbbje magyar, és bár a magyar előadók jól beszélnek angolul, de ha párbeszéd alakul ki köztük és a közönség között, akkor utóbbiaknál már érezhető a bizonytalanság – főleg abból, hogy nem nagyon érkeznek kérdések. Emellett az angol szinkrontolmács munkája kényelmet is nyújt a résztvevőknek, hiszen nem biztos, hogy a passzív szókincsük elegendő a konferencia teljes megértéséhez, továbbá hosszú távon rendkívül megterhelő lehet az idegen nyelvű előadásokat hallgatni, tehát továbbra is nagy az igény az angol szinkrontolmácsolásra.

Amennyiben szüksége lenne angol szinkrontolmácsra, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

Telefon:+36 20 3455 041
E-mail:info@tolmacsiroda.hu
Elérhetõségek
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com